Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Első hely az I. AHMED BAKRO - LEGEA Szuperkupán

2009.06.22

 

Nagy reményekkel vágott bele csapatunk a várpalotai túrába. Nem titkoltan azzal a céllal indultunk a tornán, hogy már júniusban begyűjthessük az idei első tornagyőzelmet. Természetesen azzal is tisztában voltunk, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, egyrészt mivel füvön még egyáltalán nem indultunk a csapattal ilyen formában, másrészt egyértelmű volt, hogy lesznek még hasonló céllal induló csapatok Várpalotán.

Már a reggeli indulásnál voltak problémák, de a kis csúszás ellenére elindultunk, viszont az érkezés után egyből két meccs várt a csapatra. A késői érkezés, és az emiatt elmaradó bemelegítés nyomai láthatóak voltak az első két meccsen, ennek ellenére két meccs után két győzelem állt a csapat neve mellett. Kis pihenő után megnyertük a harmadik csoportmeccset is. Következhetett a negyeddöntő.

Csoportmérkőzések:Kép

Buntstift FC-Páty  6-1
Aromax-Buntstift FC  2-3
Black Horses-Buntstift FC  2-5

Negyeddöntő:

 Buntstift FC - Aprítók 6-2

Talán ezen a mérkőzésen volt először igazán összeszedett a brigád, mivel az egyenes kiesés veszélye mindenkit felébresztett. Ennek köszönhetően magabiztos, és jó játékkal sikerült továbblépni a négy közé.Kép

Elődöntő:

Buntstift FC - JÁÉV SE  4-0

Szerencsére a negyeddöntőbeli játékot sikerült átmenteni az elődöntőre is. Szükség is volt rá, mivel az ellenfél személyében egy jól, és kultúráltan játszó csapat várt ránk. És bár az eredmény mást mutathat, de egy nehéz mérkőzésen sikerült kiharcolni a döntőbeli részvétel jogát.

Döntő:

Buntstift FC - Sasok FC  2-0

A fináléban az elég kellemetlen stílusban játszó Sasok FC várt a csapatra. Kevesebb helyzet is alakult ki a mérkőzésen, mint az eddigieken, de ez annak is volt köszönhető, hogy mindkét brigád nagyobb figyelmet fordított a  védekezésre. A félidő 0-0-al zárult, aztán a második félidőben egy kapushiba után sikerült majd félpályáról megszerezni a vezetést. Ezután érezhetően beszorult a csapat, de a kontrákban benne volt a lehetőség, amikből egyet sikerült is gólra váltani, bebiztosítva ezzel a tornagyőzelmet, és az amúgy is kiváló hangulatot a hazaútra.

Külön gratulálunk csapatunk két tagjának akik különdíjban részesültek:

Németh Zoltán  - Legjobb védekező játékos

Kozmor Ákos - Legtechnikásabb játékos

 

A mappában található képek előnézete Ahmed Bakro - Legea Szuperkupa

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

grat

(Frenky, 2009.06.22 20:43)

Gratulálok gyerekek!
Külön gratulálok Táncsics Péternek,a csapat oszlopos tagjának első(?) gyermeke születése alkalmából!Kívánok minden elképzelhető jót Neked és párodnak,Annának!Kívánok továbbá sok energiát,türelmet,szeretet a legifjabb Buntstift szurkoló felneveléséhez!